Antidopping

A kendóban egyre nagyobb szerephez jut a versenyzés. Ez a tendencia világviszonylatban értendő, a nemzeti kendószövetségek mind szervezésben, mind pedig a versenyzők felkészítésében magasabb színvonalra törekszenek, s így a jobb eredmények elérésében is motiváltabbak. Ezzel együtt minden ország igyekszik felzárkózni a sokáig egyeduralkodónak számító Japánhoz – a 2009-es világbajnokság tanulsága alapján sikeresen.

A kialakulóban lévő erős versenynek mind komolyabb anyagi, és természetesen presztízst érintő vonzata van. Azokban a sportágakban, ahol például a versenyen elért eredmények alapján a versenyzők magas díjazásban részesülhetnek, a doppingolás veszélye arányosan magasabb lehet. Az ellenőrzések során sportágak között súlyozott kiválasztás történik, a hangsúly az előre be nem jelentett ellenőrzéseken van, s első sorban az ún. dopping érzékeny sportágakat (azon sportágak, ahol a pozitív esetek száma magas és feltételezhető a doppingszerek használata) érinti.
A kendó ebből a szempontból nem dopping érzékeny sport. A versenyen nyújtott teljesítményt azonos időben történő doppinghasználattal fokozni csak minimálisan lehetséges. A felkészülési időben azonban az erőnlét, a terhelhetőség növelése érdekében adódhat igény tiltott szerek és módszerek alkalmazására, vagy doppingolhat valaki nem szándékosan is, a tájékozottság hiányából fakadóan.
Éppen ezért a kendo versenyeken (vagy akár edzéseken is) előfordulhat előre be nem jelentett doppingellenőrzés.

A 2004-es athéni olimpia sajnálatos doppingbotrányai után Magyarország a WADA és a nemzetközi sajtó látóterébe került. Ennek hatására komoly törvényi nyomás nehezedett a sportszövetségekre, hogy mihamarabb elkészítsék doppingszabályzataikat, és biztosítsák az ellenőrzések előírás szerinti lebonyolítását. A doppingellenes küzdelem, a jogosulatlan előnyszerzés, az egészségre igencsak veszélyes anyagok használatának problémája egyébként az említett ötkarikás játékok óta a világ minden sportoló nemzetét fokozottan érinti.

A Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség jelenleg érvényes Doppingszabályzata 2006. július 1-én lépett hatályba. Ezt követően – csaknem fél évvel később – 2006. december 7-én született meg a Nemzetközi Kendo Szövetség Doppingszabályzata.
2008 őszén a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség létrehozta a Dopping Bizottságát egy jogász és három orvos bevonásával. A doppingellenes tevékenységben feladatuk a jogszabályi előírások érvényre juttatása és betartása, doppinggal kapcsolatos felvilágosítás, tájékoztatás, a Hazai és Nemzetközi Nyilvántartott Vizsgálati Csoportba tartozók listájának összeállítása és a whereabouts kötelezettségek (a sportoló tartózkodási helyére és elérhetőségére vonatkozó adatközlési kötelezettség) folyamatos teljesítésének felügyelete.

Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség Dopping Bizottságának tagjai:

Dr. Farkas Csaba Bence
Mihalik Hunor

MKIJSZ Naptár

2024 October

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
  • Shogai Kendo
5
  • Shogai Kendo
6
  • Shogai Kendo
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
  • Országos Nyílt Iaido Bajnokság és vizsga
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Legújabb bejegyzések