Magyar Kendo, Iaido és Jodo
Szövetség

Bp. 1073. Dob utca 80. I./12.
mobil: +36 20 460 2565
tel./fax: +36 1 342 0034
e-mail: office@kendo.hu

EKB 2017

Kendo és az életforma – ahogy egy 8. danos japán mester látja Interjú Ota sensei-jel

A répáshutai Shogai kendo tábor egyedülálló képzési és tanulási rendszer Európában. A kendo klubok vezetői, illetve a magasabb fokozatú kendokak vehetnek részt a táborban azért, hogy olyan ismereteket kapjanak, amelyeket a klubjaikban továbbadhatnak. Az edzéseket és a tanulást Ota sensei (8.dan.) vezeti. Az idei edzőtábor után beszélgettünk a mesterrel a shogai jelentéséről, hogy milyen értékrendszert ad a kendo, a szamuráj hagyomány, illetve arról, hogy egy vagy több mestertől érdemes-e tanulni.

- Megmagyarázná nekünk, pontosan mit is jelent a shogai kifejezés?

- Ez egy nagyon erős hatású szó. A születéstől a halálig tartó életutat jelöli. Japánban eddig nem kellett használni ezt a szót, ugyanis természetes volt, hogy a japán emberek a gyerekkortól az életút végéig gyakorolják a kendót. Mára azonban ez Japánban is megváltozott. Az úgymond hivatásszerű kendosok mellett egyre többen vannak, akik gyerekkorban elkezdik a kendot, de felnőttkorban abbahagyják a gyakorlást, mert anyagi gondjaik, vagy magánéleti problémák nem teszik lehetővé a gyakorlást, vagy pedig az egészségükben történt változás. Ahhoz, hogy őket motiválják ma már Japánban is tudatosan használják a shogai kifejezést, hogy mindenki számára világos legyen, a kendot egész életen át érdemes gyakorolni.

- Mit gondolt, amikor a Magyar Kendo Szövetség először felkérte, hogy vezessen shogai tábort?

- Nagyon örültem, hogy a Magyar Kendo Szövetség felismerte, az élethosszig tartó kendo ismerete igen fontos. Különösen azért, mert valóban probléma, hogy máshogy kell edzeni a gyerekekkel, máshogy a versenyzőkkel, és megint másképp a 30, 40, 50, 60, 70, 80 éves gyakorlókkal. Japánban annyival könnyebb a helyzet, hogy ott gyakorolnak idős mesterek, így számos jó példát látni. Magyarországon és Európában azonban valóban komoly és szép feladat megvalósítani, hogy időskorban, amikor már a test gyengébb, ne kelljen abbahagyni a kendot. A kendo fennmaradásának ugyanis ez az egyik legfontosabb kérdése. A répsáhutai Shogai tábor pedig ehhez nagy segítséget ad, ugyanis évről évre, lépésenként meg lehet mutatni, hogy merre érdemes haladni tovább.

- Magyarországon a klubok küzdenek azzal, hogy az emberek pár évig kendoznak, majd abbahagyják, és amint elmesélte, ez már Japánban is probléma. Önöknél hogyan motiválják az elmaradókat?

- Az fontos különbség a japán és a magyar kendosok között, hogy aki Japánban hagyja abba a kendot, nem azért hagyja abba, mert mással szeretne foglalkozni, hanem valóban az életében történt valami változás, amit meg kell oldania. Nálunk az a jellemző, hogy aki megoldotta a problémáit, az visszatér kendohoz, és folytatja a gyakorlást. Persze azért akad olyan is, aki soha nem tér vissza.

- Ez miért van így? Mások a japán emberek?

- Biztos az is szerepet játszik, hogy más a japán emberek mentalitása, de nehéz lenne erre pontos választ adni. A visszatérést nagyban segítik a klubok és a dojok. A dojokat baráti légkör jellemzi, különböző eseményeket szerveznek, amelyeken szívesen részt vesz mindenki. A klubok valójában családias hangulatúak.

- A dojokban milyen események vannak a versenyen és az edzőtáborokbon kívül?

- Alapvetően különleges események nincsenek, de egy verseny vagy egy edzőtábor közösségi esemény, közösségi élmény, amelyen részt vesznek a családtagok, a barátok, ismerősök, tehát nem csak a csapat utazik. Egy-egy edzőtáborban a családok kiszakadnak a mindennapi közegükből, más élményekhez jutnak, mint a hétköznapok során és ez nagyon erős vonzerő. Az is igaz, hogy sokkal több verseny van, sokkal több a lehetőség az együttlétre.

- Magyarországon komoly és gyakran sikertelen erőfeszítésbe kerül, hogy a gyerekeket kendozni csábítsuk, majd pedig a klubokban tartsuk őket. Mi lehet erre a megoldás? Több versenyre lenne szükség, több közösségi élmény kellene?

- Nagyon fontos látni, hogy Japánban a szülők a kendon keresztül tanítják meg a gyerekeket az alapvető viselkedési szokásokra. Például: ha megérkezel valahova, köszönjél, hajolj meg, ne szórd szét a felszerelésed, szépen összehajtva, rendezetten tárold a dolgaidat, barátkozzál, szurkolj a társadért, közösséget vállalj stb. Egyszóval Japánban a kendo értékrendet ad, és ezt a szülők pontosan tudják. Éppen ezért, úgymond beadják a gyerekeket kendozni, hogy értékrendet tanuljanak. Ennek nagyon régi, de élő hagyománya van Japánban, egészen visszanyúlik a szamurájok korszakáig.

- Milyen nehézségekkel kell szembenézni a kendo tanítása során, ahol ezek az évszázados hagyományok nincsenek meg?

- Ahol nagyon komoly kulturális különbségek vannak, ott csak úgy kendot tanítani, nagyon nehéz. A tapasztalatom azonban az, hogy akik kendot szeretnének tanulni, valamilyen mélységben már ismerik a japán a kultúrát, érdeklődnek iránta, ebben az értelemben nem tekinthetők kezdőknek, éppen ezért a tanítási módszer sem tér el lényegesen.

- Milyen érzés az egy japán embernek, amikor egy nem japán ember szamurájnak képzeli magát, vagy úgy próbál viselkedni, mint egy szamuráj?

- A történelem és a szamurájok világa, illetve a kendo kapcsolata az időben mindig változik, igazodik, alakul az adott korhoz. Ami változatlan, az az értékrend. Ez az értékrend azonban nem csak a japánoké, bárhol a világban megvalósítható. Valójában örülök neki, ha más országokban is vonzónak találják a gondolkodásunkat, értékrendünket. Egy valójában apróságnak tűnő, de mégis fontos jelenséget illusztráló példát szeretnék elmesélni. Harminc évvel ezelőtt Franciaországban szinte mindenki késett az edzésekről, nem kértek elnézést, magyarázatot sem adtak, miért nem voltak pontosak. Ma már ez elképzelhetetlen, a francia kendosok megismerték és megértették a pontosság jelentését.

- Ön szerint hogyan érdemes kendot tanulni? Egy vagy több mestertől tanuljunk?

- Többféle út lehetséges. Az egyik, hogy mindenkitől tanulok valamit: egyiktől a lábmunkát, másiktól a vágástechnikát és így tovább. A másik módszer, hogy egy mestertől 3-4. dan fokozatig tanulunk. Minden mozgáselemünket egy mestertől tanuljuk meg. Nem számít, hogy a mester által mutatott mozgás nem tökéletes, a fontos az, hogy egységes rendszerben van. Amíg a kendotanulásban nem jutsz el egy magasabb szintig, addig egy mestert kell követni. Aztán ha eljut az ember az 50-60-70 éves korig, akkor már a mestertől el lehet távolodni, és kialakulhat az ember saját kendoja. A kendoban ez az eredményre vezető út. Ugyanis ha mindenhonnan próbálsz összeszedegetni tudást, akkor nem a saját utadat járod, és nem egy cél felé haladsz, hanem különböző irányokba indulsz meg, valójában céltalanul. Ez pedig az életed minden vonatkozásában gátolni fog.

Köszönjük Sipos Arankának a tolmácsolásban nyújtott segítségét.

Czifrik Balázs