Magyar Kendo, Iaido és Jodo
Szövetség

Bp. 1073. Dob utca 80. I./12.
mobil: +36 20 460 2565
tel./fax: +36 1 342 0034
e-mail: office@kendo.hu

EKB 2017

Egyszerűen csinálni kell - interjú Tóth Balázzsal

A kendós világ egyik csúcsversenye, az Összjapán Kendo Bajnokság november 2-án volt. Ritka alkalom, hogy magyar kendos is jelen volt nézőként az eseményen. Tóth Balázs, aki Japán Állami Ösztöndíjjal tartózkodik a Felkelő Nap országában természetesen kint volt versenyen. A versenyről, kutatásairól, eddigi tapasztalatairól kérdeztük a magyar kendóst.

Miközben a kutatásodat végzed, a Kokushikan Egyetemen kendózol. A legnagyobb japán kendo verseny milyen kötelezettségeket ró a Kokushikan diákjaira?

A diákoknak természetesen kint kell lenniük a versenyen, de ezt nem kell előírni, mert a tanárokkal, mesterekkel együtt szinte mindenki részt vesz nézőként. Különösen azért is, mert az idei a 64 fős mezőnyben 11 volt kokushikanos diák vívott, egyikük pedig még az egyetem hallgatója. Így a versenyzők között legnagyobb számban így vagy úgy a Kokushikan egyetem képviseltette magát. Ha pedig egy versenyen volt vagy jelenlegi csapattársak is vívnak, akkor nekik szurkolni kell. Ez egy fontos kendos erény és hagyomány.

Mi volt számodra a legfontosabb, legtanulságosabb az ide Összjapán Kendo Bajnokságban?

Megnyugtató érzés volt látni, hogy a Kokushikan volt hallgatóinak milyen szépen fejlődött tovább a kendójuk, ez engem is bizakodással tölt el.

Aki ezt a versenyt megnyeri, az Japánban olyan sztár, mint mondjuk Portugáliában C. Ronaldo?

Hasonló hozzá, de inkább a japán kendos világban mondható ez el, hogy mindenki elismeri és tiszteli a győztes személyét és teljesítményét.

Mit gondolsz a végeredményről?

Szerintem nem Katsumi Yōsuke kendója volt a legszebb, hanem Kunitomo Rentarōé, akivel a döntőt vívta. Persze papírforma szerint Katsuminak kellett nyernie, hiszen már részt vett két világbajnokságon, nagy tapasztalattal és rutinnal rendelkezik. Ha azonban a kendo mélysége felől nézem, hogy ki volt az, aki több éles helyzetet vállalt fel, ki volt az, aki a legjobban indult a kockázatos helyzetekben és a legjobb mozgást produkálta, akkor az szerintem mindenképpen Kunitomo volt.

Idén a Koreában rendezett World Martial Arts Masterships versenyen egyéni kategóriában 3. helyezést értél el, míg csapatban másodikok lettetek. Hogyan értékelted ezt a teljesítményt?

Két hónap távlatából egészen más dolgokat látok, mint közvetlen a verseny után. Először is nagyon jó tapasztalatszerzési lehetőség volt a verseny. Mindig is érdekelt, hogy képes vagyok-e úgy helyt állni magyarként, mint Dubi Sándor Pekingben és Szentpétervárott tette. Érdekelt, hogyan működöm, ha nincs mögöttem a magyar csapat, a magyar kísérők, szurkolók. Az egyéniben nagyon nehezen indultam, az első meccsemen csúnyán kikaptam, de sikerült felállnom, és feljutnom a dobogóra. Mint európai csapat is jól összeálltunk, és a csapatkapitány, Fabrizio Mandia munkája is nagyon tetszett.

Ezen a versenyen nem voltak ott a japánok. Ennek mi lehetett az oka?

Meglepetés volt, nem lehetett tudni, hogy Japán miért nem jött, de tény az is, hogy Koreából sem a válogatott versenyzők indultak. Én személy szerint nagyon sajnáltam mindkettőt, ugyanis engem nem a helyezés érdekelt, hanem hogy a világ krémje ott legyen és tanulni lehessen.

Ugorjunk vissza a jelenbe. Hogyan haladsz a kutatói feladataiddal?

Összességében nyolcadszor vagyok Japánban, a Kokushikanon pedig másodszor hosszabb időre. Most nagyon nyugodtan érkeztem, tudtam, mi a dolgom, mit kell tennem. A kutatáson túl azonban volt és van egy másik nagy feladatom, hogy Ujiie mesterrel, a Kokushikan Kendo Klub vezetőjével, szerintem jelen pillanatban a legnagyobb tudású kendo tanárral, minél többet tudjak vívni. A technikai és a kendo tudás ebben a kérdésben másodlagos, sokkal fontosabb, hogy a félelmeimmel szembe tudjak nézni. Ezen az úton egész jól haladok, és úgy érzem, egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy megismerjem a saját kendo stílusomat. Kicsit olyan érzés ez nekem, mint a magyar népmesékben, amikor elindul a királyfi, hogy szembenézzen a hétfejű sárkánnyal. Az eredeti kérdésedre válaszolva, a kutatásom lassabban halad, 13 könyvet jelöltem ki, amelyekkel foglalkozni szeretnék. Jelen pillanatban a másodiknál tartok.

Nem vagy kicsit elmaradva?

Nem, mert két év után nem kell szakdolgozatot letenni, így lehetőségem van mennyiségi munka helyett minőségit végezni. Nagyon csodás élményem, hogy a kendo tanulásom és kutatásom szervesen összefonódik, és nap mint nap újabb felismerések érnek. A legfontosabb az a felismerés, hogy mindaz, amit átélek a kendoban és a kutatásban az az egész életre vonatkozik. Valójában úgyis mondhatjuk, ha olyan dologra bukkanunk a kendonkban, vagy olyan dolgot gyakorlunk, amely nem képes túlmutatni a kendon, akkor még nem találtuk meg azt, amit keresünk.

Konkrét példán be tudnád ezt mutatni?

Amikor az elmúlt időkben visszatértem Japánból, mindig az volt a legfontosabb célom, hogy megmutassam, mit tanultam Japánban, hogy megmutassam, milyen a japán kendo. Ez azonban nem jó megoldás, ugyanis ennél sokkal hangsúlyosabb, hogy magamat adjam, hogy megmutassam én milyen vagyok, és mit adtak a személyiségemhez, a stílusomhoz a japán mesterek. És ide tudom kapcsolni az idei Összjapán Kendo Bajnokságot is, amellyel a beszélgetést indítottuk, hogy az a versenyen pontosan látszott, nem az döntött, hogy kinek milyen szép a men vagy a kote vágása, hanem hogy a vívások során ki mennyire tudott önmaga lenni.

És ezt hogyan lehet megmutatni?

Valójában nincs mutatás, ez vagy látszódik vagy nem. Nincs más dolgom, mint egyszerűen csinálnom kell azt, amit tudok, minden erőlködés nélkül. Ugyanis ez volt a másik nagy felismerésem, hogy eddig nagyon sok mindent erőlködve csináltam, és úgy nem sikerül semmi. Klasszikus keleti tanítás erre, hogy ha kézzel homokot kell hordani, akkor lazán kinyitott tenyérbe sokkal több homok fér el, mint az erőlködéstől ökölbe szorítottba.

Szerinted az itthoni kendos társadalom mennyire lesz fogékony ezekre a gondolatokra?

Én megteszek minden tőlem telhetőt, és akkor nyugodt leszek. A valódi kérdés az, hogy akik kendoznak, ők valóban nyugodtak? Biztosak abban, hogy egyénileg, illetve klub méretekben, azt az utat járják, amit járniuk kell vagy esetleg lenne más út is? A választ nem én ismerem.

Czifrik Balázs