Ismétlődő összecsapások a Nemzeti Válogatottak találkozóján

Az új évtized beköszönte, bár sok meglepetéssel szolgálhat, a Magyar Kendó Szövetség által minden januárban megszervezett Nemzeti Válogatottak találkozója már egyik kendóst sem éri váratlanul. Immár hosszú évek óta tömegek szállnak repülőre, buszra, vagy ülnek autóba bambuszkarddal, páncéllal és harci reményekkel a csomagjaikban, hogy Budapesten keresztezhessék fegyvereiket más válogatottak versenyzőivel a két napos, barátságos versenygyakorlásokból álló eseményen.

Idén 10 ország 22 csapata látogatott a budapesti Vasas Sportközpontba, hogy a Norvégiában esedékes Európa-bajnokság előtt kipróbálják magukat éles versenyhelyzetben, illetve felmérjék, pontosan min kellene még javítaniuk a kontinenstorna előtt. Ezzel egyetemben a találkozó egyfajta erőpróba is, köszönhetően a körmérkőzéses rendszernek, ahol mindegyik csapat megküzd mindegyikkel. A rengeteg vívás lehetőséget ad az edzőknek és a versenyzőknek, hogy különböző helyzetekben és a legkülönfélébb vívók ellen kipróbálják magukat és az erőnlétüket is, hiszen az újabb és újabb meccsek szinte futószalagon érkeznek. A szombat reggel felsorakozott 118 versenyző másfél napon keresztül küzdött egymással, igyekezték megtalálni egymás gyenge pontjait és tanulni a vereségeikből. A versenygyakorlások végeztével a bírók és az edzők is páncélt öltöttek, hogy a hagyományos közös edzéssel zárják az eseményt.

Bár a vendégségbe érkező válogatottak számára a versenyre való felkészülés, a technikájuk, a hozzáállásuk tökéletesítése és a barátkozás a legfontosabbak, magyar kendó számára a saját női, junior és férfi válogatottunk felkészülése mellett kiemelt jelentőségű ez az esemény szervezés szempontjából is, hiszen évről évre demonstrálja a magyar kendó súlyát Európai szinten. Ez a befolyás az európai kendó életére azért is különleges, mert a magyarnál jóval nagyobb taglétszámmal rendelkező német és svájci szövetségek is a látogatóink. A Válogatottak Találkozója egyedülálló esemény Európában, aminek az ötlete a Magyar Kendó Szövetséghez kötődik, és az esemény ismételt sikere bizonyítja, hogy mit is gondolnak az európai vívók a magyar kendó és a hazánkban végzett munka minőségéről.

A Nemzeti Válogatottak találkozója évről évre megújul, élő hagyománnyá válik, ahol egyre újabb és újabb generációk ismerkednek meg egymással, és egyúttal ismerik meg jobban egymás által a kendót. A jövő évi Világbajnokságra való tekintettel a szervezők nagyobb tömeget, több csapatot, több vívást – és több, mélyebb tudást várnak.

Megjegyzés hozzáfűzése



MKSZ naptár / HKF calendar

2020 augusztus

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
20
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
21
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
22
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Hasznos linkek / Useful links
www.jodo.hu www.iaido.hu www.kendo.hu