Jodo EB beszámoló – 2019

2019 október 19-20-án Lengyelországban Zawiercie-ben került megrendezésre 18-dik Jodo Európa Bajnokság. Mivel a tavalyi Iaido Európa Bajnokság szintén Zawiercie-ben kapott helyet, a Lengyel Kendo Szövetség szervezésében, az előző évben tapasztalt, jól szervezett, színvonalas eseményre számíthattunk. 

A résztvevők létszáma meghaladta a 200 főt, 19 országból érkeztek versenyzők.

Az esemény megnyitóján beszédet mondott Zawiierce város elnöke, a Lengyel Kendo Szövetség elnöke, Vadadi Zsolt az Európai Kendo Szövetség alelnöke egyben a Magyar Kendo Szövetség elnöke valamint Morimoto Kunifumi az Össz Japán Kendo Szövetség által küldött japán delegáció vezetője. A Bajnokságra 19 magas fokozatú bíró érkezett 10 különböző országból (Belgium, Bulgária, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izrael, Lengyelország, Németország, Olaszország, Svédország).

A válogatott összetételét a dan fokozatok határozzák meg, mivel egy csapat 3 főből áll és a három fő maximum 10 dan fokozattal rendelkezhet. Így a magyar válogatottat Bota Norbert (4 dan), Karádi Adél (3 dan), Farkas Bálint (1 dan) alkották. Egy ország egy csapatot állíthat ki. A magyar delegációt Bota Norbert (4 dan) vezette idén a csapat manageri feladatokat, Bota Norbert és Lepesi György látták el. A magyar válogatott felkészülésére szervezett három hazai edzőtábort Jef Heuvelmans holland mester vezette.

A magyar válogatottat két hazai klub a Budapesti Shinbukan Egyesület és a Kiryoku Budapest tagjai alkották.

Egyéni versenyben összesen 8 magyar induló vett részt. Egy fokozatban, egy ország két versenyzőt indíthat.

Mudan (dan fokozattal nem rendelkező) kategóriában két magyar versenyző indult Sipos Réka és Mircsea Szilveszter. Shodan (1 dan) kategóriában Farkas Bálint képviselte hazánkat. Nidan (2 dan) fokozatban Czigány Tamás, sandan (3 dan) fokozatban Lovik Anikó és Karádi Adél indult versenyzőként. Yondan (4 dan) kategóriában Bota Norbert és Bereczki József versenyzett.

A 18-dik Jodo Európa Bajnokságon Farkas Bálint (shodan) harmadik helyezést ért el, Karádi Adél (sandan) fighting spirit díjat kapott.

A Bajnokság szervezésében és lebonyolításában több mint harminc önkéntes vett részt különböző országokból (Egyesült Királyság, Csehország, Lengyelország).

Az eseményre érkező versenyzők számára a hivatalos szállást a Villa Verde Hotel biztosította.

A 18-dik Jodo Európa Bajnokság hivatalos támogatói, a European Kendo Federation, a Lengyelországi Japán Nagykövetség, Zawiercie város elnöke, az Osir Zawiercie, a Jawa Zawiercie és a Nine Circles voltak.

Megjegyzés hozzáfűzése



MKSZ naptár / HKF calendar

2020 augusztus

hét ked sze csü pén szo vas
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
20
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
21
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
22
  • KENDO - Hara Alapozó edzőtábor
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Hasznos linkek / Useful links
www.jodo.hu www.iaido.hu www.kendo.hu