Fiatalok, elszántak és csibészek – Az Európa-bajnokságra készülő kendo válogatott

A magyar kendo válogatottat a budapesti Kendo Európa-bajnokságra Abe Tetsushi és Dubi Attila készítette fel Dubi Sándor segítségével. Dubi Attila a válogatott csapatkapitányaként, míg Dubi Sándor edzőként segíti az Európa-bajnokság alatt a magyarokat. Dubi Sándorral beszélgettünk a generációváltásról, a felkészülésről.

– A válogatott éppen a generációváltást éli meg. Szerinted kedvezően alakulnak a folyamatok?

– Úgy gondolom jó embereket választottunk be a csapatba. Fiatalok, tele vannak ambícióval, es nem utolsó sorban megvan bennük az a csibészség, ami szerintem elvart egy jó versenyzőtől. Emellett van tapasztalatuk a nemzetközi porondon, ami a nevelő edzőknek, illetve klubjaiknak köszönhető. És persze saját maguknak. Éppen azért, mert ezeknek a dolgoknak birtokában vannak, kevésbé félek attól, hogy leblokkolnak akár egy hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

– Hogyan lehet igazán jó vívásélményt, versenytapasztalatot szerezni válogatott szinten?

– Ha minél több olyan eseményre van lehetősége eljutni a csapatnak, ahol különböző típusú es ritmusú versenyzőkkel gyakorolhatnak természetesen éles helyzetben. Ha erre nincs lehetőség, akkor házon belül kell megoldani a dolgot. Ilyenkor a legjobb lehetőség mindenki számára a válogatott edzések, edzőtáborok.

MKIJSZ Naptár

2025 február

hét ked sze csü pén szo vas
1
  • KV01 Kendo Vizsga
2
3
4
5
6
7
8
  • 01.Gyerek,Junior,Szenior Edzés
9
10
11
12
  • KOK Kokushikan delegáció
13
  • KOK Kokushikan delegáció
14
  • KOK Kokushikan delegáció
15
  • KOK Kokushikan delegáció
16
  • KOK Kokushikan delegáció
  • KOK Kokushikan Versenygyakorlás és Nyílt Jigeiko
17
  • KOK Kokushikan delegáció
18
  • KOK Kokushikan delegáció
19
  • KOK Kokushikan delegáció
20
  • KOK Kokushikan delegáció
21
22
23
24
25
26
27
28

Legújabb bejegyzések